Látszólag nincs is ennél elvetéltebb ötlet, mint operává írni Az ifjú Werther szenvedéseit. Levélregény. Mi lesz a színpadon? Jönnek a szereplők, és felolvassák a leveleiket? Harminc levélária egymás után?
Persze,a levelekből azért kirajzolódik valami cselekmény. Nem nagyon eseménydús, de mégis szerelem, barátság, reménytelenség, halál. Elvben ennyi elég, bár Massenet készséggel akasztja meg a történetet, és vannak pillanatok, amikor az ember tényleg fölszólna: látom én, hogy lelki társak, de azért haladjunk. Vajon itt kezdődött a Trisztán története is? Nem Massenet-nál, hanem Goethével, hogy valaki azt mondta, éppen elegendő folyamat vagy cselekmény a szerelem, nem kell mindenféle mondvacsinált kalandokkal földobni a sztorit. Főleg nem, ha szomorú.
Mintha azért a közönség nem volna teljesen meggyőzve, nincs iszonyatos zsúfoltság az Operaházban, pedig a vendégkarmester nagy odaadással és szakértelemmel mutogat minden énekesnek vagy énekesre. Most te, most te, most a fagott, most te, most te. A tenor Dmitry Korchak szép hang, illúziót is kelthető külső. Kicsit nehéz követni a jelmeztervezőt, aki csak a kék frakkot őrizte meg a hagyományos Werther-ruházatból, pedig az ifjú megszállottságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy soha nem viselt más ruhát, mint amelyben először meglátta Charlotte-ját, kék frakkot sárga gombra, sárga nadrággal és lovaglócsizmával. Amikor elvásott a ruhája, ugyanilyet szabatott - de jól is szórakozott rajta Rimbaud.
Haladjunk, mondanánk, és sajnáljuk a régieket, akiknek nem adatott meg a helyesbítés az életben, ha egyszer lelki társak, legyenek testiek is, kívánjuk felvilágosultan. Legfeljebb nem lesz belőlük opera. Ebben az operai változatban meg különösen így van, hiszen Szegedi Csaba valahogy semmit nem tud felmutatni Albert pozitív tulajdonságaiból, nyers és hentesmódi, ennél azért többnek kellene lenni benne, ha ragaszkodni lehet hozzá. A trükk azonban alighanem az, hogy a Werther csak másodsorban szól a szerelemről, elsősorban az érzékenységről, a világra vagy életre való képtelenségről. Ezért szerelmes. Nincs olyan fordulat a történetben, mint akár a Rómeó és Júliában, hogy jaj, ha nincs a járvány, ha odaér a küldönc, ha előbb ébred Júlia, akkor minden jóra fordul. Gondolom, ezért is szeretjük. Eszünkbe juttatja a saját életképtelenségünket, amikor még eszmények és érzelmek és félelmek kormányozták az életünket. Legalább tudtuk, hogy mi bajunk van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.