Lehet, hogy ez sem felfedezés, mert időnként kiütheti az ember szemét, de nekem csak tegnapelőtt esett le a tantusz a Puskinban. Hogy ez ugyanaz a történet. A Római vakáció és a Dolce vita eleje. A hercegnő, illetve a filmsztár elszakad a kíséretétől, és a szép újságíróval tölti az estét, majdnem az éjszakát is, de nem abban az értelemben. Kóvályognak a műemlékek között és közben követi őket a fotós, akinek Vespája van. Fellininél a fotós neve egyébként Paparazzo, elég nagy karriert futott aztán be a név. Lehetne véletlen is, de van elég idő a két film között, a Dolce vita bemutatója 1960- ban volt, a Római vakációé 1953-ban. Mintha Fellini bepipult volna a giccsen vagy filmhazugságon, és azt mondta volna, rendben, akkor mutassuk meg, milyen az igazi Róma. Vad és túlfűtött, hangos és brutális. Nem jópofa pincérek verik fejbe a rendőröket a gitárral, hanem Celentano ordibál a mikrofonba, és igen kellemetlen gyomrost lehet kapni egy kósza amerikaitól.
Tézis és antitézis ma kényelmesen megfér a római újságosoknál és szuvenírboltokban egymás mellett. Hűtőmágnes és jövő évi falinaptár. Mind így végzi, aki vitte valamire.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.