Eddig ő volt a boy, mutat Emmanuelle Haim a szőke Sabine Devieilhe-re, ő meg a girl, mutat Lea Desandre-re. Most próbáljuk meg fordítva. Egy Handel-részlet következik, ez már a ráadás. A koncert elképesztően jó volt, de nem látszott rajta rögtön, hogy ilyen lesz. Csak jó, vagy nagyon jó, tudnak zenélni, vagy nagyon tudnak zenélni, mert hát világsztárok, azt sem adják mindig ingyen. Haim együttese, a Le Concert d'Astrée néhány zenész csak, két hegedű, egy cselló, egy nagybőgő. Egy lant, jaj, az elég csodálatos ember, aki pöngeti, Thomas Dunford, Haim pedig csembalózik és vezényel, bár épp leghátul ül, az énekesek csak a pillantását érezhetik a tarkójukon, de ez is elég, együtt vannak, szépen szólnak, két szólókantátát énekelnek, Devieilhe az Armida abbandonatát, Desandre a Lucreziát.
Korai Handel-művek, és a komponista már akkor is reciklizált, ismerős egy-egy ária az Agrippinából, szépen is szólnak a művek, de nem lehet sejteni, hogy a második részre mivé és hová fejlődik az együttlét. Oda már csak egy kantáta fért, a méretes Aminta e Fillide, egymás kezébe adja a két énekesnő az áriákat, olyan, mint valami nemes verseny, én jövök, te jössz, akkor most ezt hallgasd meg, te meg idesüss, éppen hogy nem pacsiznak, ahogy váltják egymást a kottatartó mögött. Visz az út egyre följebb és följebb, míg bele nem érünk a kettősbe, és a tanulságba: ha elég kitartóan szereti a pásztor a nimfát, annak meglesz a jutalma, valami ébredezni kezd a jégkebelben is, Árkádiában élni jó.
Akkora bravót ordít valaki az erkélyről, mint aki eddig bírta, nem tudja tovább visszatartani, sajnálja, de olyan ez, mint a köhögés, elfojtani nem lehet, csak ki kell törjön az emberből. Akkor jön ez a nemcsere, boyból girl lesz, girlből fiú, a siker ugyanakkora, ezen nem múlik semmi, és akkor Emmanuelle Haim még egyszer leinti a közönséget, és azt mondja, hogy a következő számot Kocsis Zoltán emlékének ajánlja, hiszen ő olyan fontos volt ennek az épületnek a történetében. Monteverdi Poppea megkoronázásának záróduettje. Majdnem napra pontosan másfél éve halott Kocsis, és az emléktábla csak nem jelent meg ilyen pille idő után a Zeneakadémia falán, de eljönnek hozzánk a franciák, és azt mondják, ércnél, kőnél maradandóbbat állítanak neki: zenélnek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
don B · http://zsadon.hu 2018.04.13. 22:39:04