Azt hiszem, viszonylag átlagosak a rulett-élményeim. A megfelelő korban, huszonévesen mentem először, tíz dollárral a zsebemben (Budapesten), ezzel az óvatos, a krupiékat többnyire idegesítő játékkal, színre meg páros-páratlanra téve egy óra alatt a tíz dollárból négyszáz lett, elégedetten távoztam. Akkoriban, ugye, még háromszáz dollár volt a hivatalos, háromévenkénti keret, szóval egy szerény utazást kellemesen támogatott meg a pénz. Támogatott volna. Mert másnap rájöttem, hogy ha ehhez ilyen érzékem van, akkor ostobaság tíz dollárral vacakolni, meg kell próbálni százdolláros alapon folytatni a vagyongyűjtést. Igen, igen, százdolláros alapon az pont négy gurítás, és az ember rájön, hogy még sincs ehhez különleges érzéke.
Nyilván nem ez az egyetlen különbség Dosztojevszkij és köztem, de ez elég lényeges: ő kisregényt tudott élni és írni a saját rulettkalandjaiból. Filmalapot, színházi alapot, amit most a Radnótiban játszanak, és ami szinte megvilágosító erejű előadás. Nem pusztán azért, mert ha igaz, hogy Sebestyén Balázs gyerekének keresztelőjekor vagy névadójakor csak két Benett volt az országban, és most végre tudom, ki volt a másik, az eh. Vilmányi Benett, az előadás címszereplője, hanem mert itt ez a jó kis előadás. Szépen meg van álmodva, meg van valósítva, jelmez ötös, díszlet hatos, Izsák Lili munkája mindkettő. Szenvedély, téboly, szerelem, testiség, Dosztojevszkij-féle önsorsrontók, iszonyodó kis szegények, unott kis gazdagok. Minden jó, és mégis unalmat érzek, mondhatatlan űrt, vagy nem is tudom: inkább mondható űrt. Ha vizsga, akkor mindenki jó jegyet kap, még Vilmányi Benett is, aki pont úgy játszik, ahogy egy tehetséges vizsgázó, igyekszik mindent, de mindent megmutatni magából, csak néha a szavait nehéz követni.
Nem érdekel. Ez az alapérzés. Remélem, nem azért nem érdekel, mert elmúlt már a szenvedélyes élet, hanem mert a világával nem tudok mit kezdeni. Mert annak idején nem volt szerencsém. Nem kapott el a nyerés vágya, a kiválasztottság érzete, hogy tessék, velem van valaki odafönt, és azt akarja, hogy gazdag legyek idelent. Nem szól rólam, és nem érdekelnek eléggé, akikről szól.
Azt, persze, mégsem állíthatom, hogy kizárólag szerencsejáték-függők élvezhetik az előadást. Legfeljebb azt, hogy talán ők sem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.