Az egész úgy kezdődött, hogy otthoni magányomban füttyszóra fakadtam, mint annyian, és mint annyian, én is a Híd a Kwai folyó felett című film füttyös indulóját fújtam. Aztán egyszerre eszembe jutott, hogy a filmet ugyan nem láttam, de valamikor jó régen olvastam a könyvet, és abban mintha egyáltalán nem lett volna helye egy ilyen kis pattogó katonaindulónak. Vagy teljesen rosszul emlékszem?
Megnéztem tehát a filmet, mind a százhatvan percet. Ezalatt a füttyinduló kétszer hangzik el, ha nem aludtam bele, egyszer az elején, egyszer a végén, mert olyan sok tér nincs hozzá, mégis súlyosabbak a problémák, amelyeket az angol hadifoglyoknak meg kell oldaniuk. Így is hozott egy Oscar-díjat a szerzőnek, Malcolm Arnoldnak.
Itt kezdődik az igazi kaland. Ki is ez a Malcolm Arnold?
Idén lenne százéves, persze, keveseknek jutott az eszébe, nálunk meg egyáltalán senkinek sem, amit csak azért nem ért az ember, mert igazi zeneszerző, és a komoly szimfóniái mellé (neki is kilencre volt elég az élete) jópofa zenéket írt, például a Nagy nagy nyitány című művet három porszívóra, egy padlófényezőre, négy puskára és szimfonikus zenekarra. Amikor annyit küzdenek a kisebb zenekarok, hogy a közönség figyelmét magukra vonják, esetleg megpróbálkozhatnának Malcolm Arnold valamelyik hasonló művével.
Aki a zenében elég otthonos volt, úgy értem; a műfaji határok nem nagyon befolyásolták, de hát így is talált rá a hivatására: tizenhárom évesen hallotta Louis Armstrongot trombitálni, és elhatározta, hogy trombitás lesz. Az is lett, a Londoni Filharmonikusoknál. De vezényelt is, például a Deep Purple a maga idejében híres Concerto rock együttesre és zenekarra című művének bemutatóján nála volt a pálca. Közben megszállottan komponált, jó formájában évi húsz óra zenét írt. Azon az elven, amelyet szerintem minden alkotó embernek érdemes volna követnie: csak olyan zenét komponált, amit szívesen hallgatott volna meg közönségként.
Rendben van, nem volt egészen normális, időnként be kellett vonulnia az elmegyógyba, mert késsel üldözte a feleségét, vagy valami hasonlót követett el. Az italt sem vetette meg, tulajdonképpen senki sem értette, hogyan tudott olyan sokáig élni, 2006-ban halt meg, Rock and roll élet, még ha frakkban is kellett fellépnie.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.