Két t, egy l

Két t, egy l

Valószínűleg sok alkotásra érvényes, hogy minél többet foglalkozik vele az ember, annál jobbnak látja, hallja, olvassa, de a korai Verdi-operák nagyon ilyenek. Van az első találkozás, amikor teljesen reménytelennek tűnnek, csinnbumm cirkusz, világszám, menetelnek és ordibálnak, legfeljebb azért…

A két Reni

A két Reni

Megszólalt a kocsiban a Traviata. Egyáltalán nem voltam rá felkészülve, egy régi kazettát játszott a szerkezet, magam írtam rá, hogy Mozart két- és háromzongorás versenyek, de ez még abból az időből volt, amikor a nyugati hanglemezek ritkaságnak számítottak, az ember a rádióból kulturálódott…

Vendetta

Vendetta

Valószínűleg ez a legtipikusabb olasz opera. Meg a Tosca. Meg, meg, meg. De azért A trubadúr mégis az, amiért operába megyünk. Eszelős, halálos szerelem, még eszelősebb, még halálosabb gyűlölet, szoprán-tenor-bariton szerelmi háromszög, és hozzá egy más okból, de teljesen tépett lélek, Azucena, akit…

A két utolsó

A két utolsó

Verdi-kiállítás van a New York-i Morgan könyvtárban, ami számomra mindig csodálatos, már hogy a zenét is ki lehet állítani, valahogy lehet belőle, ha nem is megmozduló építészetet, de valami állóképet, nézhetőt szerkeszteni. Kifejezetten a két utolsó opera a kiállítás tárgya, hogyan környékezte meg…

Te is, lányom, Odabella

Te is, lányom, Odabella

Ez itt a Scala, az igazi Scala, a milánói, kívül olyan szerény és annyira mérsékelten kivilágított, hogy az ember elbizonytalanodik: talán mégsem ma van az előadás. Szerencsére megy arrafelé néhány furcsa lény, botos bátyó lódenkabátban, csillogó, lurex nadrágos férfi, nercbundák. A jegyszedők szép…

süti beállítások módosítása