
És akkor volt a tévében az a Kocsis-portré, az utolsó, ahol megint elmesélte a Beethoven-verseny történetét, hogy vissza akart lépni, annyira rosszul ment a selejtezőben, de akkor átlapozta a Jeux című Debussy-balett partitúráját, és rájött, hogy mennyivel fontosabb dolog a zene annál, hogy ő most sértettségből vagy elkeseredésből visszalépjen. És bár semmiképpen sem hasonlítanám magamat hozzá, de az alap mégis ugyanaz: a zene, vagy maga művészet fontosabb annál, hogy ne lelkesedjek érte. Vagy ne üssön a guta miatta. Kocsis nyilván megszállott zenész volt, úgy értem, hogy az ő világképe szilárd alapokon állt, volt a zene maga, mint mozdulatlan mozgató, és volt a világ, amely körülötte forgott. Ki mennyire volt közel ehhez a mozdulatlan mozgatóhoz, annál fontosabb helye volt a világban. Ha valaki se nem megszállott, se nem zenész, akkor ezt nyilván nem tudja elfogadni, és, mondjuk, azt mondja, hogy a zene nem cél, csak eszköz, a jó ég tudja, hogy mire való eszköz, de talán vele és általa el lehet jutni valahová. A másik lehetőség, hogy itt ülünk ebben a jeges világűrben, szédítjük magunkat a különböző rezgésszámokkal, és észre sem vesszük, hogy lejár az időnk. Mondjuk, nekem ez is tetszik, de a másik lehetőség egy kicsit jobban.
Induljunk el, te meg én, és meglátjuk, hová jutunk.
Ja, a képen, persze, Kocsis Zoltán van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aurora86 2023.08.05. 05:40:23
stolzingimalter 2023.08.06. 08:23:03
Aurora86 2023.08.06. 12:27:46
stolzingimalter 2023.08.06. 13:42:33
Ceratium 2023.08.06. 14:57:59
Én sok mindenért hálás vagyok ennek a blognak, pl. Lea Desandre innen került a látókörömbe, azóta már szinte vadászom a felvételeit.
Nos, pl. ez is egyfajta fejlődés.