Jövőre lenne nyolcvan éves Gregor József, amiből logikusan következik hogy ma van (vagy volna?) a hetvenkilencedik születésnapja. Nem tudom, ha ilyenkor az ember elkezdi bizonygatni, hogy nem volna, hogy él, hogy velünk van, köztünk, akik láttuk, az kinek szól. Azért bizonygatom, mert tényleg eszembe jut, mondjuk olyan ártatlan helyzetekben is, hogy ülök a tévé előtt, adják A sevillai borbélyt, olyan, amilyen, most mindegy, de amikor a második felvonásban megjelenik don Basilio, nekem Gregor jut eszembe, amikor azt énekelte: akkor megyek. És leült. Akárhol és akármikor láttam vele, mindig így csinált, mindegyik rendezésben (azt hiszem háromban láttam), és igaza volt, mert annyira vicces volt, azzal a kaján mosollyal az arcán, mindig nevetni kellett.
Nem is ezt akartam elmesélni róla, hanem azt, amikor a Metropolitanben énekelt, Sosztakovicsot, A mcenszki Lady Macbethet, közvetítette a rádió, és ott olyan volt az első színpadra jövetele, hogy már a színfalak mögött veszekednie kellett, prózában povedálni. Nyilván azt hitték, hogy oroszul beszél, vagy valami ahhoz hasonló nyelven, de ő úgy ment be, hogy üzent haza, a szegedi barátjának a becenevét kiabálta: Nyuszuskám, Nyuszuskám! Mert tényleg tökmindegy volt neki New York és Metropolitan, világközvetítés és örök dicsőség, vagy nem tökmindegy, de azért semmiségecske ahhoz képest, hogy Szegeden hallgatja őt a barátja.
Azóta a nagy közvetítések szünetében mindenki üdvözli az otthoniakat, akit meginterjúvolnak, de Gregor akkor is csak egy volt. Van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
András L 2019.08.09. 08:04:03